Az üdvösség imája
"Ha tehát száddal Úrnak
vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból,
akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal
teszünk vallást, hogy üdvözüljünk." (Róma 10,9-10.)
Ha hittel és hangosan elmondod az alábbi megvallást, akkor üdvösséget nyersz Isten kegyelméből!
Most fordulj imában az Úr Jézushoz úgy ahogy vagy.
Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy
Jézus feltámadt a halálból az én megigazulásomért!
Kérlek, Jézus, legyél az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm!
JÉZUS, TE VAGY AZ ÉN URAM, MEGVÁLTÓM ÉS GYÓGYÍTÓM! MEG VAGYOK VÁLTVA!
Újjászülettem Krisztusban. Az Ő szent vére megtisztított
minden bűntől.
Köszönöm, Úr Jézus az örök életet! Ámen.
János evangéliuma 1,12-ben az van megírva, hogy "Akik
pedig befogadták (Jézus Krisztust), azokat felhatalmazta arra, hogy Isten
gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében".
Fogadd el
hálával a megváltás kegyelmét!
Tanácsok a keresztény életedhez:
- Tegyél bizonyságot a hitedről mások előtt is!
- Olvasd naponta
a Bibliádat, és alkalmazd az életedre, hogy folyamatosan növekedj!
- Olyan emberekkel keress közösséget, akik szintén Jézus Krisztusban hisznek!
Ha lelkigondozásra van szükséged vagy kérdéseid vannak,
fordulj hozzánk bizalommal. Ha kéred, szívesen küldünk további információs
anyagot, ami téged nem kötelez velünk szemben semmire. Töltsd ki a
Kapcsolatnál az űrlapot, vagy írj a megadott e-mail címre.
Ima a Szent Szellem keresztségért (Halld meg Isten szavát!)
"Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő másik Segítőt küld nektek, aki örökre veletek marad. Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlen emberek nem tudnak befogadni, mert nem látják, és nem ismerik fel. Ti azonban megismeritek és felismeritek őt, mert veletek együtt fog lakni, sőt bennetek él majd." (János 14:16-17)
Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és betöltekezzen az ő Szent Szellemével!
Mennyei Atyám, a Te Igéd alapján, Jézus nevében kérem Tőled
a Szent Szellemet.
Töltsd be a szívemet a Szent Szellemmel! Keresztelj meg a
Szent Szellemmel!
Köszönöm, hogy meghallgattad az imámat és megkereszteltél a
Szent Szellemmel.
Betöltekeztem, beteljesedtem, teljes lett a szívem a Szent
Szellemmel.
Ennek jeleként nyelveken fogok imádkozni, ahogy a Szellem adja a
kiejtést.
A Szent Szellem örökké bennem él, velem marad, és elvezet
minden igazságra.
Jézus nevében. Ámen.
"Ha tehát még ti is tudtok jó ajándékot adni gyerekeiteknek, bár gonoszok vagyok, mennyivel inkább fog mennyei Atyátok Szent Szellemet adni azoknak, akik kérik tőle!" (Lukács 11,13.)
Az IgePercek egy kis közösség, amelynek tagjai egyetértenek abban, hogy a Biblia az útmutatójuk az életben. Minden héten összegyűlünk, hogy együtt tanulmányozzuk az Igét, és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat.
